WordPress hírek

Utolsó simítások az új WordPressen

 írta: DjZoNe | 9 hozzászólásLeave a Comment
2008. július 9. szerda

Közép-európai idő szerint ma jelent meg a WordPress 2.6 harmadik béta verziója.

Ahogyan az várható is volt, nem tartalmaz újításokat, csak a 2.6-ban bejelentett új, és a már meglévő funkciók javításait.

Önmagában a béta verzió miatt, nem ragadtam volna virtuális tollat. A valódi oka ennek a bejegyzésnek az, hogy számomra úgy tűnik a fejlesztők nagyon is komolyan veszik az új verziót, és az előre datált határidőnél hamarabb, már a jövőhéten megjelenik, a WordPress 2.6 végleges változata,.Legalábbis Ryan már beharangozta a megjelenés.

Ez, még annyit jelent, hogy a nyelvesítés szempontjából is össze kell kapnunk magunkat. Bár, ez most, hogy egy új taggal bővült a fordító csapat, valószínűleg kevesebb verejtékkel jár majd.
De ez egy másik történet :)

Frissítés
Időközben elérhetővé vált a WordPress MU következő verzióját is, ami nem 1.6 lesz, hanem igazodva kistestvéréhez szintén 2.6-os verzió számot fog viselni az előkéjén, elkerülendő az eddig fennálló verzió különbségből származó félreértéseket.

Szóval van most WordPress 2.6 beta 3, és WordPress MU beta 1 érdekes hónapok vannak előttünk :)



Hozzászólások

9 hozzászólás
  1.  FYGureout
    2008. július 9. szerda

    Kedves DjZoNe !

    Ha rám gondolsz, mint új tag, akkor inkább növekedni fog a verejték; hisz’ egy újonc mindenképpen igyekszik minél több gondot okozni.

    Most például indulok a reszelőzsírért, hogy a fordítást jól megreszelhessük ! :)

    Részemről is igyekszem komolyan venni a feladatot, hogy rajtunk aztán ne múljon…

    CommentVálasz
  2.  DjZoNe
    2008. július 9. szerda

    Rád gondoltam :)

    (egyébként ma találtam gépelési hibát! :) )

    CommentVálasz
  3.  Mező Imre
    2008. július 10. csütörtök

    Csak kapkodom a fejem.
    Nagyon pörögnek a wordpress háza táján. Az ember alig szokja meg az új változatot, már jön is a következő.

    Ez nem baj, sőt jó is, csak figyeljen az ember, hogy uptodate legyen.

    A magyar fordításhoz meg sok sikert, és kitartást!

    CommentVálasz
  4.  Patai László
    2008. július 10. csütörtök

    Szerencsére a rendszer mindig figyelmeztet a frissítéseke.

    CommentVálasz
  5.  exer
    2008. július 10. csütörtök

    Elképzelhető, hogy ha már magyarítással foglalkozik a tisztelt szerző, nem ártana némi gondot fordítania a helyesírásra. Ajánlom bármelyik helyesírás-ellenőrző programot, nem csupán postolás, hanem a fordítás letölthetővé tétele előtt is.

    CommentVálasz
  6.  DjZoNe
    2008. július 10. csütörtök

    Nem kötelező használni a fordítást, ahogyan ide írni sem, szerintem.

    Kritizálni a legegyszerűbb, mert nem neked kell hajnalokig dolgozni rajta. De ha gondolod, és tényleg segíteni akarsz, és nem csak fikázol, nézd át mind a közel két és félezer kifejezést, és küldj egy hibalistát.

    A szarkazmusodra, pedig végképp semmi szükség.

    CommentVálasz
  7.  fgy_wp
    2008. július 11. péntek

    DjZoNe ! Nyugi !

    Exer ! A hibajavítások folyamatosan történnek, egy-két nap alatt lefordítani, majd folyamatosan karbantartani a szövegeket – elég nagy teljesítmény. Van benne ugyan hiba, de jellemzően elütésből származik, amikor az ember robog, hogy mielőbb segítsen.
    A legsúlyosabb hibákat szedd össze, dobj egy levelet és javítva lesz.
    Persze az sem ártana, ha mindig a legfrissebb verziód lenne meg, mert abban már csak annyi hiba van, mint továris Hitlerben a jóindulat. ;-)

    CommentVálasz
  8.  Bártházi András
    2008. július 12. szombat

    Amúgy K2 téma sidebar managerével problémák vannak, remélem mielőbb javítják majd (a K2 fejlesztői).

    CommentVálasz
  9.  Patai László
    2008. július 14. hétfő

    Szerencsére gyorsan szoktak reagálni a frissítésekre.

    CommentVálasz

Hozzászólás

Ezeket a HTML tag-eket tudod használni:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

RSS FeedRSSRSS FeedA lap tetejére